SZEMERÉSEK A SZEMERÉÉRT ALAPÍTVÁNY

A tanulókért, az iskoláért; adószám: 19673037-1-41 számlaszám: 10200823-22221575-00000000

Minden gyermeknek, szülőnek :), valamint pedagógusnak
vidám
és
tartalmas
vakációt kívánunk!

-------------------------------------------------------------------------------

eKuratóriumi ülés

A Szemerések a Szemeréért Alapítvány 2020. március 17-én kuratóriumi online ülést tartott, ahol a rendkívüli helyzetre tekintettel hozott határozatot. Melyet itt tekinthet meg.

                                               Az Alapítvány kuratóriuma

--------------------------------------------------------------------------------

Tisztelt Szülők, Pedagógusok!

A kialakult járványügyi helyzet miatt fokozott összefogásra van szükség. Köztudomású, hogy az iskolák áttérnek a digitális, online oktatásra, mely rendkívül nagy terhet ró mind a pedagógusokra, mind a gyermekeinkre. Ezeket a terheket szeretné a Szemeréért Közhasznú Alapítvány könnyíteni azzal, hogy digitális oktatást segítő eszközöket szerez be. Az Alapítvány erőforrásai azonban szűkösek, ezért arra kérjük a Tisztelt Szülőket, Pedagógusokat, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék tevékenységünket azzal, hogy adományaikat eljuttatják szervezetünkhöz.

Számlaszámunk: (Kereskedelmi és Hitelbank) 10200823-22221575-00000000. 

A kialakult helyzetre tekintettel kérjük a személyes befizetést mellőzni!

Köszönettel: Az Alapítvány kuratóriuma

-------------------------------------------------------------------------------

Breaking News!

 Az alábbiakban a Budapest V. Kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola intézményvezetőjének levelét tesszük közzé változatlan formában:

"Tisztelt Szülők, Hozzátartozók!

 A Köznevelésért Felelős Államtitkár és a Belső-Pesti Tankerület információi alapján az alábbi tájékoztatást adom:

 Ahogy arról bizonyosan értesültek már, Magyarországon 2020.03.16-tól a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket. A Budapest V. Kerületi Szemere Bertalan Általános Iskolában is új oktatási munkarend – ún. „tantermen kívüli digitális munkarend” lép életbe ettől a naptól.

 Megszervezzük a digitális oktatást, illetve a tanárokkal való kapcsolattartás módját. Ennek a részleteit kidolgozzuk minden osztálynak, tanulócsoportnak, az életkori sajátosságok figyelembe vételével. Összeállítjuk a feladatokat, az interaktív tananyagokat. Kérjük a Tisztelt Szülőket, figyeljék az iskola és az osztályok kommunikációs csatornáit. (Kréta, iskolai honlap, osztály email-Facebook csoportok stb.)

 

Maruzsa Zoltán államtitkár úr útmutatása alapján az iskolák kötelesek ügyeletet adni, de csak azon szülők számára tudjuk ennek lehetőségét biztosítani, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a járvánnyal kapcsolatos feladatokhoz, valamint az egyéb közfeladatok és a közellátás biztosításához. Felhívom a Tisztelt Szülők figyelmét arra is, hogy kiscsoportos felügyelet esetében is magasabb a fertőzésveszély, mint ha otthon lenne a gyermek! Továbbá nem látogathatja az iskolát ügyeletben sem:

 - az a gyermek, akinek a családjában bármilyen megbetegedés van, vagy a gyermek maga beteg. Ide tartozik az enyhe megfázás, nátha, köhögés, hasmenés, hőemelkedés, láz is.

- az a gyermek, aki az elmúlt két hétben bárhol külföldön tartózkodott, vagy a vele egy háztartásban élők, vagy rokonok közül valaki két héten belül külföldön tartózkodott.

Az ügyeleti igény jogosultságának megállapításához szükséges útmutatással kapcsolatban várhatóan a holnapi rendkívüli tankerületi ülésen születik határozat.

 

Kérem, az ügyeleti igényt a szemere-iskola@belvaros-lipotvaros.hu email-címre küldjék el a mai napon.

 

Lehetőséget biztosítunk a tanulók számára, hogy bennmaradt taneszközeiket, személyes holmijaikat hazavigyék. Erre a mai napon (03.15.) a 17.00-18.00, illetve a holnapi napon (03.16.) a 16.00-18.00 óra közötti idősávot jelöltük ki.

 

Közös érdekünk, hogy a tanévet még ebben a helyzetben is sikeresen zárjuk, ebben minden segítséget megadunk tanulóinknak!

 Vigyázzunk egymásra, hozzátartozóinkra!

 

Üdvözlettel

 

Budapest, 2020.03.15.                                                          

                                                           Arapovics Miklós

                                                           Intézményvezető"

 -----------------------------------------------------------------------------------

Kuratóriumi ülés

Az Alapítvány kuratóriuma 2020. január 28-án ülésezett és támogató határozatokat fogadott el.  

A határozatok megtekinthetők itt

  

                                         Az alapítvány kuratóriuma 

--------------------------------------------------------------------------------

Tájékoztató

Tájékoztatjuk az Alapítvány ügye iránt érdeklődőket, és kedves támogatóinkat, hogy az Alapítvány, a személyi jövedelem 1%-ának felajánlásból,

450.374,- Ft támogatásban részesült. 

Köszönjük a felajánlásokat!

Kérjük a 2020. évben is az Alapítvány javára ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1%-át! Önnek csak egy kis tevés, az iskolának (az Alapítványnak) értékes támogatás, amit előre is köszönünk!

---------------------------------------------------------------------------

Kuratóriumi ülés

Az Alapítvány kuratóriuma 2019. október 01-jén ülésezett és támogató határozatokat fogadott el.  

A határozatok megtekinthetők itt

  

                                         Az alapítvány kuratóriuma 

---------------------------------------------------------------------------------- 

Kuratóriumi ülés

Az Alapítvány kuratóriuma 2019. július 24-én ülésezett és támogató határozatokat fogadott el.  

A határozatok megtekinthetők itt

  

                                         Az alapítvány kuratóriuma 

------------------------------------------------------------------------------

BOLDOG VAKÁCIÓT KÍVÁNUNK MINDEN TANULÓNAK

ÉS

PEDAGÓGUSNAK!

-------------------------------------------------------------------------------

Kuratóriumi ülés

Az Alapítvány kuratóriuma 2019. május 27-i ülésén elfogadta az Alapítvány egyszerűsített beszámolóját, a 2019. évi pénzügyi tervét, döntött az év anyuja, és apuja díj költségének viseléséről, és megszavazta az elsősök köszöntéjéhez történő hozzájárülást. 

A határozatok megtekinthetők itt

A beszámoló megtekinthető itt.

A közlemény az  1% felhasználásáról pedig itt. 

 

                                         Az alapítvány kuratóriuma

-------------------------------------------------------------------------------

Kuratóriumi ülés

Az alapítvány kuratóriuma 2019. április 9-én ülésezett. Az aktuális kérdések megtárgyalása, és a faladatok megbeszélése után határozatokat fogtak el. A határozatokban döntöttek az évkönyv mejelentetésének és a börzsönyi kirándulás támogatásáról, az év költője dij költségének kifizetéséről, játékok vásárlásáról, au iskolai fejlesztőfoglalkozások eszköztárának fejlesztéséről, a diákönkormányzat rendevényének támogatásáról,  a ballagási ünnepség dekorációja költségének megtérítéséről, a testnevelés szertár fejlesztéséről, matematika szemléltető eszközök beszerzéséről.

A határozatok itt érhetők el.

                                                         Az Alapítvány kuratóriuma

--------------------------------------------------------------------------------

Tisztelt Támogatóink, Tisztelt Szülők!

 A „Szemerések a Szemeréért” Alapítvány Kuratóriuma hálásan köszöni mindazok támogatását, akik a 2018. évi jövedelmük után esedékes személyi jövedelemadójuk 1 %-át nekünk juttatták.

Az ilyen címen befolyt 621.677 Ft-ból támogattuk például:

- Tanulmányi versenyek jutalmazását,

- Évkönyv kiadását,

- Különböző rendezvényeket (Farsang, Gyermeknap, Haloween party, Kapuban  a Mikulás, Mikulás party),

- Kirándulásokat,

- Tábori programokat,

- Utazó planetáriumi előadást,

- Író-olvasó találkozót,

- Könyvjelző csereprogramot,

- Iskolai dekorációkat,

- Fotópályázati munkák nyomtatását

- Ovisuli eszközigényét,

- Sportjátékok vásárlását.

Kérjük, hogy az adóbevallás idején idén is gondoljon iskolánkra, s adójának 1%-át az Alapítványunknak ajánlja fel.

 SZEMERÉSEK A SZEMERÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Adószám: 19673037-1-41

 

                                                   Köszönettel:

                                                       az Alapítvány Kuratóriuma

------------------------------------------------------------------------------------

Szemere Gála

 2018. dec. 12-én, az Aranytíz Kultúrházban szerveztük meg a harmadik Szemere Gálánkat.

Mindenkori törekvésünk, hogy a műsor gyerekeink és tanáraink sokszínűségét tükrözze. Ezúttal is sikerült sok tehetséget bemutatni, akik tánccal, zenés előadással, rövid irodalmi alkotások szemelvényeivel szórakoztatták a hozzátartozókból álló közönséget.

Ebben a tanévben olyan mértékű volt az érdeklődés és a támogatás a Szemere rendezvénye iránt, hogy a műsort – a tűzrendészeti szabályok betartásával - nem két, hanem három részre osztva adtuk elő, hogy a hozzátartozók mindannyian beférjenek a nézőtérre.

A szülök a rendezvény keretében tudták támogatni az Alapítványt, melynek teljes összege 434500,-Ft volt, melyet ezúton is köszönünk!

 /szöveg: Forgácsné Mizsák Gabriella,igazgató helyettes, műsorszervező/

 

ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

ÉS

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK!

------------------------------------------------------------------------------------

 Meghívó

SZEMERE GÁLA 2018.

 Tisztelt Szülők!

A Szemerések a Szemeréért Alapítvány és a Szemere Bertalan Általános Iskola ezúton meghívja a 2018. december 12-én 17 órai kezdettel megrendezendő SZEMERE GÁLA 2018. elnevezésű rendezvényére.

Helyszín: Aranytíz Kultúrház, Budapest V. ker. Arany János utca 10.

 A rendezvényt a következő módon lehet támogatni:

Bronz támogatói jegy (nem jogosít belépésre): 500,- Ft

Arany támogatói jegy (az előadás megtekintésére is jogosít): 1000,- Ft

 

A Szemerések a Szemeréért Alapítvány megalakulása óta folyamatosan támogatja az iskolát. Ebben az évben a teljesség igénye nélkül a következő támogatásokat nyújthattuk az Önök jóvoltából: az ovi-suli program, a börzsönyi kirándulás egyes költségeinek átvállalása, az iskolai DÖK programok támogatása, az év végi könyvek és kupák megvásárlása, az osztálytermek, iskola dekorálása, laptop és projektor vásárlása az irodalom terembe, a könyvjelzőcsere program, Utazó Planetárium, színházi előadás finanszírozása, sportjátékok beszerzése, Menza Galériába díjnyertes fotók nyomtatása.

Az Alapítvány céljának elérése, a Szemere támogatása, a szülők pozitív  hozzáállása nélkül nem lehetséges, ezért kérjük, támogassa rendezvényünket!

 A támogatói jegyek 2018. november 26-tól megvásárolhatók az osztályfőnököknél.

 Köszönjük a támogatást!

 

                                                      Az Alapítvány kuratóriuma

------------------------------------------------------------------------------------

Tájékoztatás

 

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Szemerések a Szemeréért Alapítvány a személyi jövedelelemadó 1%-os felejánlásokból ebben az esztendőben

621.677,- Ft

 

támogatásban részesült. Köszönjük mindenkinek, aki az Alapítvány részére ajánlotta fel adója 1%-át. Kérjük a jövőben is tegyenek így!

Budapest, 2018. november 10. 

                                                      Az Alapítvány kuratóriuma

............................................................................................................

Kuratóriumi ülés

2018. szeptember 05-én az új tanévben újra összeült a kuratórium. Támogató határozatokat fogadtunk el az alábbiak tekintetében:

- köszöntő ajándékok vásárlása a lelendő elsősök részére

- kirándulás támogatása

- a 2018-19-es évkönyv kiadásának támogatása

- OVI-SULI program támogatása

- A Diákönkormányzat (DÖK) rendezvényeinek támogatása

A határozatok megtekinthetők itt.

Budapest, 2018, szeptember 6.

                                                                Az Alapítvány kuratóriuma

---------------------------------------------------------------------------------------------

Kuratóriumi ülés

2018. május 28-án kuratóriumi ülésen elfogadtuk a beszámolót, és a pénzügyi tervet, emellett határoztunk

 

- táborozási költségek támogatásáról,

- nyomtatási költségek támogtásáról a rajzpályázatokhoz, és

- szinházi látogatás zámogatásáról.

A határozatok megtekinthetők itt.

A beszámoló megtekinthető itt.

A közlemény az  1% felhasználásáról pedig itt. 

Budapest, 2018. május 29.

                                                       Az Alapítvány kurtóriuma

---------------------------------------------------------------------------------------------

Kuratóriumi ülés

2018. április 9-én ebben az évben először ült össze az Alapítvány kuratóriuma. Az aktuális történésekről való tájékoztatás után a grémium 12 határozatot fogadott el. Döntöttünk a következőkről:

- jutalomkönyvek vásásárlása,

- évvégi kupák érmek beszerzése,

- sportjátékok vásárlása,

- tanulmányi verseny támogatása,

- kirándulás támogatása,

- irószerek, irodai eszközök vásárlása,

- könyvjelzőcsere program támogatása,

- farsang, gyermeknap támogatása,

- utazó planetárium megtekintésének támogatása,

- fotópályázati anyagok nyomtatása.

Mindösszesen 668.427,- értékben fordítottuk a támogatásokból származó vagyont a gyermekekre és az iskolára.

A határozatok megtekinthetők itt. 

Köszönjük!

Budapest, 2018.május 2. 

                                                  Az Alapítvány kuratóriuma

---------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Szülők és Pedagógusok!

Kérjük amennyiben megtehetik és azt szeretnék, hogy a Szemerések a Szemeréért Alapítvány a jövőben is sikeresen tudja támogatni az iskolát és a gyermekek tanulmányait, akkor adójuk 1%-át ajánlják fel részünkre! 

Adószámunk: 19673037-1-41

Ne hagyja, hogy elvesszen ez az 1 %, ajánlja fel az Alapítványnak!

Köszönjük!

                                                         az Alapítvány kurtóriuma

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

ÉS

EREDMÉNYEKBEN GAZDAG

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK!

                                                                    az Alapítvány kurtóriuma

----------------------------------------------------------------------------------------------

Szemere Gála

2017. december 5-én harmadik alkalommal került megrendezésre a Szemere Gála, a Budapest V. kerületi Aranytíz Kultúrházban. A nézőtéren több száz szülő, nagyszülő izgult, hogy csemetéje hogyan fog szerepelni a Szemerések a Szemeréért Alapítvány által rendezett gálán. Ebben az évben az alsótagozatos osztályok léptek fel, de nem csak az ő tanítóik, hanem a Budapest V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola összes pedagógusa megjelent a rendezvényen.

A felkészítő tanítók kiváló munkát végeztek. Az előadás minden percét élveztük, nem különben a lelkes közönség, amely nagy tapssal honorálta a látottakat, hallottakat. A fellépő nebulók fergeteges produkciókat mutattak be, és méltán zsebelték be az elismeréseket.

Végső soron azért nem csak kulturális élményekben gazdagodtunk. Az alapítvány 382.000 forinttal többet tud a jövőben költeni a gyermekekre és az iskolára, ugyanis a szülők ennyi adománnyal növelték az Alapítvány vagyonát.

Ezúton is köszönjük a támogatást, ígérjük hasznos dolgokra fordítjuk!

                                                                 az Alapítvány kuratóriuma

------------------------------------------------------------------------------------
Kuratóriumi ülés
 
2017. november 14-én ülést tartott a kuratórium, amelyen a következőkről volt szó:
 
1. A kuratórium döntött arról, hogy panasszal él a rendőrségnek azon határozata ellen, amelyben megszüntette a nyomozást a kuratóriumi pénzek elsikkasztása miatt indított büntetőügyben. 
 
2. Az Alapítvány az iskolával közösen az Aranytíz Kultúrházban, 2017. december 5-én 16,30 órai kezdettel megendezi a Szemere Gála elnevezésű rendezvényt, mely meghívóját a napokban minden szülő megtekintheti az értesítőben.
Az Alapítványt 500,- Ft-os és 1000,- Ft-os támogatói jegyek vásárlásával lehet segíteni, melyek közül az 1.000,- Ft értékű támogatói jegyek a Gála megtekintésére is jogosítanak. A jegyeket az osztályfőnököknél lehet megigényelni.
 
Köszönjük a támogatást!
 
2017. november 15. 
                                                         az Alapítvány kuratóriuma
-----------------------------------------------------------------------------------
Kuratóriumi ülés
 
2017. szeptember 18-án kutatóriumi ülést tartottunk. Az ülésen a Kuratórium elnöke beszámolt az elmúlt ülés óta történtekről (bejegyzés, banki bejelentkezés, pénztárellenőrzés), majd jelentős határozatokat fogadtunk el, melyek itt, érhetők el.  Az Alapítvány alaptevékenysége ellátása, tehát a tanulók és az iskola támogatása mezsgyéjén haladva, a beérkezett kérelmek alapján, a következő támogatásokról döntöttünk:
 
- az iskolai évkönyv kiadásának támogatása
- a diákönkormányzat rendezvényeinek támogatása
- az öszi iskolai kirándulás támogatása
- a ranztantárgy oktatásának és az iskola dekorációjának támogatása
- a magyar tantárgy oktatásának támogatása
- a könyvjelzőcsere program támogatása
- az OVI-SULI program támogatása
- az alsótagozat termei berendzéséhez, dekorálásához történő hozzájárulás
 
2017. szeptember 28.
 
                                                           az Alapítvány Kuratóriuma 
--------------------------------------------------------------------------------------
 
Új tanév
Az Alapíványnak 2017. július 14-től új, bejegyzett kurátorai vannak. 
 
A testület sikeres új tanévet kíván minden  kedves tanulónak és pedagógusnak!
 
2017. szeptember 1.                             az Alapítvány Kuratóriuma 
 
--------------------------------------------------------------------------------------
Minden gyermeknek valamint pedagógusnak
vidám
és
tartalmas
vakációt kívánunk!
 
-------------------------------------------------------------------------------------
 
Közzétételek
 
Az Alapítvány 2016. évi beszámolója megtekinthető itt.
 
valamint Közlemény az 1% felhasználásáról itt.
 
2017.06.22.                                         az Alapítvány ügyvivő kuratóriuma
  
--------------------------------------------------------------------------------------
Kuratóriumi ülés
 
Az Alapítvány ügyvivő kuratóriuma 2017. április 29-én ülésezett. Az ülésen elfogadta az Alapítvány 2016. évi beszámolóját, illetve a pénzügyi politikáját és számlarendjét, a leltárkészítési és leltározási szabályzatát, valamint a 2017. évi pénzügyi tervét. 
 
 
2017. 06.01.                                       az Alapítvány ügyvivő kuratóriuma
 
-------------------------------------------------------------------------------------
Kuratóriumi ülések
 
Az Alapítvány ügyvivő kuratóriuma 2017. április 24-én és május 24-én is ülésezett. A két ülésen összesen 12 határozatot hozott. Ebből 9-et az iskola rendezvényeinek, gyermekeinek támogatásáról, jutalmazásáról szól.
Elfogadtuk az Alapítvány pénzkezelési szabályzatát és megválasztottuk a pénztárost, és helyettesét.
 
 
Az Alapítvány kuratóriumi tagjanak pótlásához illetve az Alapító okirat módosításhoz szükséges dokumentumokat benyújtottuk a bíróságra. 
 
2017. 05.25.                                        az Alapítvány ügyvivő kuratóriuma
 
----------------------------------------------------------------------------------------
SZEMERÉSEK A SZEMERÉÉRT ALAPÍTVÁNY

KÖZLEMÉNY 

A Szemerések a Szemeréért Alapítvány kuratóriuma az alábbi közleményt hozza nyilvánosságra:

Az Alapítvány kuratóriuma 2015-től folyamatosan változott. A Kuratórium elnöke 2015. februárjában lemondott, és a pótlása a mai napig nem történt meg, így az elnök-helyettes vezette a Kuratóriumot.  2016. júniusában elhunyt az alapítvány egyik kurátora, majd 2017. áprilisában lemondott az egyik szülő kurátor is. Ekkor az Alapítvány két bejegyzett kuratóriumi taggal bírt. Annak az okát nem ismerjük, hogy a kuratóriumi tagok pótlása miért nem történt meg, hiszen a jelöltek a tisztségre megvoltak, de az elnök-helyettes nem tette meg a szükséges intézkedéseket.

2017. április 5-én kezünkbe került egy számlakivonat, ezeket a kuratórium elnök-helyettese gyűjtötte, melyen gyanús számlamozgást észleltünk. Az ügyről a Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium igazgatóját értesítettük. Ezt követően az Alapítvány egyik kurátora a számlavezető bankban lekérte az egyenleget, és kiderült, hogy a számla csaknem üres, azon 1592 Ft volt csupán. Az Alapítvány pénzét az Alapítvány bankkártyájával vették le a számláról. Ezt követően, 2017. április 6-án 09:36 órakor az Alapítvány a Budapest V. kerületi rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Az iskolaigazgató jelen volt a feljelenést megtételénél. Ezen a napon az Alapítvány elnök-helyettese lemondott tisztségéről, és szabadságra távozott az iskolából is. Ekkor az Alapítvány házipénztárában, mely az iskola pénztárában volt elhelyezve, 281.000,- Ft volt.

Ezt követően az Alapítvány megmentése érdekében megkezdtük az Alapítvány működésének megújítását. Az Alapítvány egyetlen megmaradt kurátora, még április 6-án átvette az Alapítvány dokumentációját az elnök-helyettestől. Tájékoztattuk az Alapítót a kialakult helyzetről és kértük, hogy jelölje ki a hiányzó tisztviselőket, miután ez megtörtént, az új tisztviselők 2017. április 24-én aláírták a tisztségelfogadó nyilatkozatokat. Elkészítettük a Bíróság számára a változásbejegyzési kérelmet, mely az Alapító által aláírásra vár, majd ezt követően megküldésre kerülnek a bíróság részére.

2017. május 11-én az Alapítvány kuratóriumának volt elnök-helyettese jelezte az iskola igazgatójának, hogy másnap 07:15 órakor átadja az Alapítvány kuratóriumi tagjainak a nála lévő pénzt. Ez az aktus május 12-én a fenti időpontban meg is történt. Az volt elnök-helyettes átadott az Alapítvány kuratóriumi tagjainak 3.265.700,- forintot, mely a volt elnök-helyettes nyilatkozata szerint az Alapítvány nála lévő házipénztárában volt.

A Kuratórium egyetlen megmaradt bejegyzett tagja az átadott pénzből 3.000.000,- forintot befizetett az Alapítvány számlájára, a fennmaradó részt pedig az iskolában lévő házipénztárban hagyott, az év végi kiadásokra (jutalomkönyvek, serlegek, érmék, kirándulások támogatása, állatkerti belépők, „ovisuli” kiadások támogatása, iskolai dekorációk, a napközis csoportoknak játék vétele, stb.).

Az Alapítvány teljes pénzügyi átvilágítása jelenleg folyamatban van. Ennek lezárásakor tudjuk meg, hogy pénzeszközeink hogyan állnak.

Az Alapítvány - jelenleg ügyvivő – kuratóriuma mindent megtesz azért, hogy az Alapítvány tovább működhessen és a jövőben is tudja szolgálni célját, hogy támogassa az iskola tanulóit. Ennek érdekében rendbe teszi az Alapítvány sajnos kaotikus nyilvántartását, a dokumentációt, és a pénzügyi viszonyokat. Mindezekről folyamatosan tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot honlapunkon.  

Jelen közleményen felül a kuratórium tagjai sem képpel, sem hanggal, sem írásban nem szeretnének a továbbiakban nyilatkozni a sajtónak.

Kérjük ennek tiszteletben tartását!

Budapest, 2017. május 16.

 

                                                                                           az Alapítvány kuratóriuma

 

 

--------------------------------------------------------------------------------------
Tisztelt Szemerés Szülők!
A Budapest V. Kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium, Szemerések a Szemeréért alapítványa köszönetét fejezi ki Önöknek az eddigi anyagi támogatásukért.
2015-ben az Önök felajánlásainak köszönhetően támogatni tudtuk:
 az iskolai sportnapot;
 tanulmányi-, művészeti-, sportversenyeken kiemelkedő eredményt elérő tanulók díjazását, jutalmazását;
 a szepezdi tábor útiköltségeit;
 állatkerti belépők vásárlását;
 agyag vásárlását szakkörhöz;
 az iskolai Mikulást.
Kérjük Önöket, hogy – lehetőségeikhez képest – még ebben az évben, 2015-ben is támogassák alapítványunkat, hogy elérhessük céljainkat, valamint, hogy visszaszerezzük a közhasznú státuszt!
Számlaszámunk: 10200823-22221575-00000000
Előre is köszönjük!
Budapest, 2015. december 7.
Szemerések a Szemeréért Kuratóriuma
 
---------------------------------------------------------------------------------------

Az alapítvány kuratóriuma 2015. május 26-i ülésén elfogadta a 2014. évi beszámolót.

A grémium a következő támogatásokat szavazta meg:

Szemere kupa, érem, könyvajándék 250.000 Ft értékben;

az iskola 2015. június 2-i sportnapjának támogatása 200.000 Ft értékben;

az Iskola felsőtagozatos osztályai állatkerti belépőinek támogatása: 100.000 Ft értékben;

az iskolai tábor támogatása 39.820 Ft értékben.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 36
Heti: 3
Havi: 451
Össz.: 31 057

Látogatottság növelés
Oldal: Hírek
SZEMERÉSEK A SZEMERÉÉRT ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2020 - szemereert.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »